Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2017.09.13

Elhibázott nyomozások okai és következményei

nyomozas---bevezetem.eu.jpgA büntetőeljárás kezdeti szakasza a nyomozóhatóság által lefolytatott nyomozás, mely a büntetőügy későbbi kimenetele szempontjából hatalmas jelentőséggel bír. Tanulmányomban a nyomozószervek közül a rendőrség munkájával kapcsolatban részletezek néhány típushibát.

Leszögezhető, hogy a hibáktól mentes nyomozás minden esetben alapköve egy – egy büntetőeljárás eredményességének, ez azonban fordított esetben nem mindig igaz, ugyanis eredménytelen nyomozás minden alakiság megtartása mellett is előfordulhat. A felderítés során elkövetett hibák teljes körű bemutatása természetesen nem lehetséges, hiszen ahány ügy, úgy éppen annyiféle - gyakran egyedi - tévedési lehetőség merülhet fel, így csak néhány gyakran előforduló esetet veszek górcső alá, majd pedig vizsgálom meg annak lehetséges következményeit.

A bűncselekmény rekonstruálása során fel kell deríteni mindazokat a körülményeket és tényeket, amelyekből állást lehet foglalni arról, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, kit és milyen formában terhel ezért büntetőjogi felelősség.

A törvényesség a büntetőeljárásra irányadó jogszabályok maradéktalan betartását jelenti, mely a nyomozó hatóság kötelezettsége azért, hogy az eljárásban résztvevők jogai ne sérüljenek.

A gyorsaság jelen téma szempontjából azért bír nagy jelentőséggel, mert az idő múlása veszélyeztetheti a bűncselekmény pontos felderítését. Ezzel összefüggésben büntetőeljárási törvényünk is rögzíti, hogy a nyomozást mindig a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és befejezni. Mindezek miatt azt a szabályozást követi, miszerint a nyomozás határideje annak elrendelésétől, illetőleg megindulásától kezdve kettő hónap, amelyet az ügyész legfeljebb hat hónappal, ennek letelte után pedig az ügyészség vezetője a nyomozás megindításától számított egy évig meghosszabbíthat. Egy éven túl ezt a határidőt a felettes ügyészség vezetője, két éven túl pedig a legfőbb ügyész hosszabbíthatja meg. Ha a nyomozás konkrét személy ellen folyik, a hosszabbítás maximum a büntetőeljárás megindításától számított két év lehet. Ezzel a törvény a nyomozások elhúzódását megakadályozó abszolút határidőt határoz meg. A határidő lejártakor a nyomozás eredményétől függően, vagy vádemelésre, vagy a nyomozás megszüntetésére kerül a sor.

Fontos megjegyezni, hogy a nyomozás során beszerzett bizonyítékok, úgy a terhelti vallomások, mint a tanúvallomások, vagy további bizonyítékok, mivel időben jóval közelebb állnak a cselekmény elkövetéséhez, így több információt hordoznak, mintha azokat a büntetőeljárás későbbi szakaszában szereznék be. Ezért is olyan döntő jelentőségű az időtényező a nyomozás során.

Az alaposság és teljesség végezetül az ügy teljes körű feltárását, annak minden oldalról való megismerését jelenti. Ahogy majd azt a későbbiekben láthatjuk a fenti követelményeket számos módon és eljárásban sértheti meg a nyomozó hatóság eljáró tagja, gyakran ezzel végzetes irányt adva egy - egy büntetőlejárás kimenetelének.

A nyomozási hibák csoportosítása

A kriminalisztika belső tagozódása szerinti rendező elv alapján beszélhetünk krimináltaktikai, krimináltechnikai és kiriminálmetodikai hibákról, de létezik a hibaveszélyesség fokozatai szerinti megkülönböztetésen nyugvó elhatárolás is, továbbá a hiba „elkövetési helye” szerint a nyomozási szakban, a közbenső eljárásban, vagy pedig a bírói szakban elkövetett tévedéseket is ismer a jogirodalom.

Ahogy az előbbiekből látható, a hibalehetőségek osztályozása nagyon sok szempont szerint lehetséges, azonban ezek mindegyikére nem kívánok kitérni a korlátozott terjedelemre is tekintettel, azokat csupán kettő szempont szerint fogom részletezni, függetlenül a nyomozás szakaszaitól, illetve a nyomozási cselekményektől. Ennek során kitérek az emberi tényezők generálta egyes hibákra, majd pedig az eljárási hibákról írok röviden, azzal a megjegyzéssel, hogy természetesen ezen típusú hibák között mindig lehetséges átfedés, mint ahogy az majd az alábbiakból is kiderül.

Az emberi tényezők

A nyomozás során elkövetett hibák közül elsőként említem azt az esetet, amikor a rendőrség, eredmény minél előbbi felmutatása érdekében „foggal – körömmel” ragaszkodik az általa helyesnek hitt verzióhoz, mégpedig úgy, hogy az általa vélt tényálláshoz igyekszik a rendelkezésre álló bizonyítékokat igazítani, nem pedig fordítva, a beszerzett bizonyítékok alapján és mentén megállapítva a történteket, teret adva így akár többféle eshetőségnek és lehetőségnek is. E fenti hiba nagymértékben akadályozza a valós tényállás megállapítását, mivel ilyen esetben a releváns tények gyakran nem kerülnek tisztázásra, azok sokszor elsikkadnak, a meglévő bizonyítékok pedig így egy nem létező és meg sem történt tényállás elemeit fogják alátámasztani, ami ebből fakadóan megalapozatlanná teheti az ügyet.

Nem mehetünk el amellett sem, hogy ezt a sikerorientáltságot természetes emberi törekvéseken túl az egyre nagyobb teret hódító statisztikai szemlélet is generálja. Ez természetesen minden szinten súlyos terhet ró az e területen szolgálatot teljesítőkre, így nem csodálkozhatunk azon, ha az előbbi szempont is fókuszba kerül az ügyek felgöngyölítésekor. A fenti körülmények mellett a nyomozó hatóság tagjai leterheltségének következményeként többször megfigyelhető a nyomozati cselekmények alatti kapkodás, figyelmetlenség, de még akár késlekedés is, továbbá ezzel összefüggésben egyes követelmények, előírások megszegése is gyakran jó táptalaját adja tévedéseknek.

Emellett nem szabad megfeledkezni az eljárásban résztvevő személyekkel - leginkább terheltek, vagy tanúk - szemben foganatosított nyomozási cselekmények kapcsán létrejött interakciók során elkövetett hibákról sem, hisz például a kihallgatás eredményessége múlhat rajta, ha a rendőr nem csak szakemberként, de emberként is megjelenik abban, természetesen mindig az eset sajátosságaihoz mérten, ötvözve az empátiát, türelmet és az intelligenciát szakmai hozzáértésével, és mellőzve az esetleges indulatosságot, elfogultságot, vagy netán prejudikálást.

Megjegyzendő, hogy a nyomozó hatóság tagjai szívesen és gyakran élnek az ügy előremozdítása érdekében taktikai fogásokkal is, melyek nagy része aggálytalannak tekinthető azonban szép számmal akadnak közöttük olyanok is, melyek nyilvánvalóan törvénysértőek.

Nem kifogásolható például a sikeres bizonyítási eljárás érdekében a vádalku felajánlása, vagy az igen gyakran alkalmazott „taktikai blöff” intézménye. Jogszabályt sért azonban a nyomozó hatóság tagja akkor, ha felelőtlen ígéretet tesz a terhelt irányába, mely gyakran egy – egy kényszerintézkedés mellőzésével vagy akár eljárás megszüntetésével kecsegteti a „bizakodó” gyanúsítottat, cserébe terhelő vallomásáért, illetve egyéb bizonyítékok megszerzéséért. Ekként értékelhető továbbá akár fizikai, akár pszichikai erőszak alkalmazása, mely végső soron még a kihallgató büntetőjogi felelősségét is megalapozhatja, mint ahogy arra már több esetben is sor került.

E körben rögzítendőek azok a hibák is, melyek a közvélemény által történő nyomásgyakorlásból erednek, hiszen egy nagy port kavaró ügy elkövetőjének minél hamarabbi kézre kerítése is igen gyakran vezet a fentebb vázolt problémákhoz, csakúgy mint néha egy - egy kisebbségi csoporthoz való tartozás is ok nélkül viheti tévútra a nyomozót.

E melléfogások számtalan következménye közül az egyik legsúlyosabb lehet a hamis beismerő vallomás, melyet természetesen a fenti külső kényszerítő körülményeken túl akár olyan egyszerű ok, mint a terhelt kóros szellemi állapota is indukálhat. Nagyban veszélyeztető körülmény lehet továbbá a terhelt kedvezőtlen fizikai állapota, a kihallgatás által okozott stresszhelyzete, fáradtsága, de akár alacsony fokú intelligenciája is.

Befolyásolásával tehát mindenképpen okozhat a nyomozó hatóság olyan veszélyhelyzetet, mely végső soron egy ártatlan ember felelősségre vonását okozhatja vagy épp bűnös felmentését is eredményezheti, megjegyezve azonban, hogy büntetőeljárási törvényünk minden körülmények között előírja a terhelti vallomáson túli bizonyítékok beszerzését is, többek között az előbbi eredmény elkerülése érdekében.

Eljárási hibák

Alapkövetelmény az, hogy a terhelttel a kihallgatása elején közölni kell a gyanúsítás lényegét, a vonatkozó jogszabályok megjelölésével együtt, továbbá minden esetben szükséges a hallgatás jogára figyelmeztetni és arra is, hogy amit mond az ellene felhasználható, úgyszintén tájékoztatni kell a védelem, esetleges kötelező védelem jogáról, illetve fiatalkorúakkal kapcsolatos ügyekben a törvényes képviselő szerepe sem mellőzhető.

Jóllehet ezek a jogszabályi követelmények a legelemibb betartandó előírások közé tartoznak, mégis sok esetben maradnak el, mely mulasztás pedig ennek köszönhetően a kinyert bizonyítékok későbbi felhasználását nagymértékben akadályozhatja. E hibákat, mint már megállapítottam korábban, sok tényező generálhatja, akár a már részletezett rendőri sietség vagy leterheltség, vagy akár a kihallgatások rutinszerűsége is megalapozhatja, amelyet a sablonjegyzőkönyvek gyakran felületes alkalmazása csak még jobban szaporít.

Itt tartom fontosnak megjegyezni azt, hogy számtalan esetben fordul elő a tanúkkal kapcsolatos jogszabályi előírások megsértése is, hisz például a tanú kihallgatása során elmaradt figyelmeztetés is komoly következményekkel járhat. Számtalan esetben találkozhatunk azzal a szintén gyakori, és leginkább figyelmetlenségből eredő hibával is, hogy a tanú adatainak zártan történő kezelését kéri, ennek ellenére neve, vagy akár egyéb adatai a nyomozati iratban több helyen megtalálhatók, mely a tanúvédelem kapcsán lehet aggályos.

Mindemellett vitathatatlan azonban az is, hogy a tanú oldaláról is jelentkezhet tévedés, illetve hibalehetőség. Ez vallomása megtételekor, vagy más nyomozási cselekmények foganatosítása során is megtörténhet, azonban a legnyilvánvalóbban a téves felismerésre bemutatás során érhető tetten. A tévedés kockázatát a rendőrség az eljárási szabályok teljes körű betartásával lényegesen csökkentheti, továbbá teheti ezt azon tanúra ható nyomás enyhítésével is, miszerint neki mindenre pontosan emlékeznie kell, vagy azzal, hogy az ügyteher miatti esetleges felületességtől próbál tartózkodni.

Itt utalok vissza arra az előbbi megállapításomra, miszerint a nyomozóhatóság tagja munkája teljesítése során soha nem felejtheti el azt, hogy a tanú és nemkülönben a terhelt, nem csak eszköz az igazság felderítése érdekében, de ember is és mint ilyen mindig individualizálva kell megközelíteni.

A hibátlan nyomozás jelentősége

Végezetül pár mondat erejéig arra térnék ki, hogy miért is fontos a hibáktól mentes nyomozás lefolytatására törekedni. A rendőrség munkája - karöltve az ügyészséggel – alapozza meg a felelősség kérdésében döntő bíróság ítéletét. A bírót a legnagyobb befolyás ezen irányból éri, hiszen a fenti szervek által rendelkezésre bocsátottak alapján ismeri meg az ügyet, majd pedig a bizonyítási eljárás befejeztével az előbbiekre is figyelemmel alakítja ki végső döntését. Az igazság megállapítására minden esetben kizárólag jogerős bírósági ítélettel történhet.

Az elkövetett hibák következménye pedig nem kevesebb lehet, mint egy olyan súlyos bírói tévedés, mely végső soron egy ártatlan ember elítélését vagy épp valójában bűnös felmentését eredményezi.

Jóllehet a bíróság a rendőrség által vétett hibák egy kis részét maga is korrigálhatja, megjegyezve azonban, hogy nem kevés alkalommal az így beszerzett bizonyítékok bizonyító ereje jóval gyengébb, mintha a szükséges intézkedések megtételére még a nyomozáskor sort kerítettek volna, azonban sok tévedés következményei bírósági szakban már nem küszöbölhetők ki.

Utoljára említem, mint lehetséges következményt a nyomozó hatóságok kártérítési felelősségét a nyomozás során vétett hibák miatt. Erre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. V. törvény ad lehetőséget amikor a közhatalom gyakorlásával okozott károkért való felelősséget telepíti a nyomozó hatóságokra, amennyiben az ő mulasztásuk vezet egy - egy büntetőeljárás sikertelenségéhez. Megjegyzendő azonban, hogy az e körben indított keresetek elenyésző számban vannak jelen a bíróságokon.

Mint ahogy már említettem, a fentebb felvillantott esetekkel csupán azt kívántam érzékeltetni, milyen széles körű lehet a hibalehetőségek tárháza esettől, nyomozási cselekménytől függően, azonban azokat mindig komplex rendszerben kell vizsgálnunk ahhoz, hogy megértsük, mely okok vezettek egy – egy elhibázott nyomozáshoz.

Úgy gondolom az elkövethető hibalehetőségek száma több tényező és körülmény módosításával, így akár megfelelő kapacitású rendőrséggel, vagy a statisztikai szemlélet háttérbe szorításával, de akár típushibákkal kapcsolatos képzések preferálásával is csökkenthető lenne.

A tanulmány ide kattintva elolvasható.

Dr. Mócza Réka

Fotó: bevezetem.eu